Egy kis történelmi áttekintés
A régi görögök és rómaiak jól ismerték és alkalmazták a gipszet.
Az ókori Egyiptomban már 5000 évvel ezelőtt használtak gipszet az építkezésekhez. Az előkevert gipszes vakolatok elődeit a mezopotámiai és perzsa kultúrákban is alkalmazták.
Az amerikai bennszülöttek már több mint 3000 évvel ezelőtt ismerték és alkalmazták a gipszet elsősorban testfestéshez, harci eszközök és edények díszítéséhez.
A gipsz szó a görög „gypsos” szóból került a magyar nyelvbe. Theophrastus nevezi gyppsosnak,
Plinius pedig gypsumnak, a gipsz ipari alkalmazása is ismeretes volt előttük. Wallerius selenitesnek nevezte a hold fényéhez hasonló fényessége miatt és némelyek a szépen fénylő gipsz-kristályokat még ma is selenitnek (holdkő) mondják. Egyéb nevei lapis specularis (tükörkő), speculum asini, vitrum ruthenicum, glacies marioe vagyis Mária-üveg voltak. Az utóbbi név arra vonatkozik, hogy a nép sokáig a színtelen, átlátszó gipszet a tisztaság, a szűziesség szimbólumaként tekintette és finomra hasított leveleivel fedték be régebben a Mária- és általában a szent képeket.
Régi magyar mineralogiákban gyantakő a neve, a Mária-üvegnek megfelelőt tükörkőnek is mondják. Egyhajlású rendszerbeli igen gyakori és rendesen igen szép kristályai, ha hasadékokban, üregekben vannak felnőve, akkor többnyire oszloposak, az agyagban vagy szemcsés gipszben benőttek, ellenben táblásak vagy lencseformájúak, gömbölyödött görbült lapokkal, vagy pedig egészen gömbösek. A kristályok elég gyakran csillagformán vagy félgömbalakban csoportosulnak és a hosszú oszlopos kristályok némelykor egészen görbültek, mintegy hullámos felületűek. Igen gyakoriak az ikerkristályok, melyek közül az épátlós véglap szerint összenőttek a fecskefarkra emlékeztető alakúak, azért fecskefarkú ikreknek is mondják. A gipsz-kristályok kitűnően hasadnak és sokszor egészen leveles szövetűek.